Na akkor folytatom ahol abbahagytam:
Szóval, pénteken suli után volt egy kis szabadidőm, és még elég energiám is, hogy úgy döntsek, megnézem az igazi strandot. Valaki mondta, hogy ők már voltak ott, meg kb merre van, hát gondoltam miért ne, egy óra alatt megjárom. Aha, egy óra...Mint kiderült, a strand kb 7 km-re van a kolitól és 4km-re a sulitól... Na most, mivel a suliból indultam, ezért ezt a röpke 11 km-es távot laptoppal a hátamon tettem meg, csak úgy délutáni kikapcsolódásként... Basszus, hát legalább 20 km-nek tűnt... Nem baj, amúgy megérte. épp vitorlásversenyt tartottak a fjordon, láttam ahogy a forduló után sorra nyitják ki a nagy orrvitorlát vagy mit (fok?) a hajók, igen látványos volt. A strand meg szép homokos, kagylókkal, meg olyan undi sötétzöld-feketés moszattal a víz szélén. A víz pedig eléggé hideg, maradjunk ennyiben. :D én csak a lábamat dugtam bele, de állítólag volt olyan diák aki meg is fürdött. A szél persze fújt nagyon, a víz hullámzott. A hely egyébként nem nagy, kb 40-50 méter max, és van rajta egy móló, meg pár hullámtörő kőgát szerűség a két oldalán.A part a strandon túl inkább sziklás, meg be van nőve dzsindzsával. Sajnos nem volt nálam a fényképező, úgyhogy egyenlőre nincsenek róla képek. Majd ha lesz biciklim akkor visszamegyek még és csinálok pár képet :) annál is inkább, mert ott van Horsens "gazdag negyede", legalábbis a házakból ítélve. Van pár viskó, amit elfogadnék :D
Aztán délután jött a biciklis fickó a kolihoz. Hensen egy dán fickó, aki szabadidejében bicikli alkatrészekből csinál "új" bicikliket. És múlt héten páran szóltak neki, hogy most valszeg lenne kereslet az olcsó bicókra, úgyhogy elhozta a portékáját. Én még nem vettem, mert a maradék két női biciklije túl magas volt nekem. De vasárnap jön megint, és talán hoz kisebbet, legalábbis remélem, miután megkérdezte, hogy hány cm vagyok :D A legolcsóbb, amit most hozott 350 korona volt, és kb olyan 600-ig mentek az árak, attól függően persze, hogy milyen a gép. Meg zárat is lehet hozzá mindjárt venni, 50 koronáért. Szóval holnap remélhetőleg sikerül beszereznem egy biciklit. :)
Aztán este meg buli volt az egyetemen. Hát igen, ez az, amit otthon nem lehetne megcsinálni, hogy mondjuk a HK-sok kibérlik a K épület auláját egy partihoz. :D Egy nagy kivetítőn, ami az üveghomlokzat egyik keresztirányú osztóbordájába van beleépítve és onnan lehet az üveg elé leereszteni (természetesen automatikusan, itt még a kéztörlő papírt is elektromosan lehet adagolni a wc-ben, komolyan...Mondjuk a mosógépes afférom óta jobb szeretem a mechanikus dolgokat, mert érdekes módon a bercsényiben még nem volt olyan gondom, hogy nem tudom kinyitni az ajtót, vagy nem az a program fut amire állítottam...) folyamatosan vetítették a héten készült képeket, videókat, (igen, mindenkiről készült pár ciki meg idióta kép). Éjfélkor aztán eredményt hirdettek, a három legjobb csapatot jutalmazták (sörrel meg vidámparki belépővel). A mi csapatunk nem nyert :D Pedig jók voltunk. A mottónk akkor is nekünk volt a legjobb! :D (ne akarjátok tudni... XD)
Aztán egyre ijesztőbb lett a kinti világ. körben egyre csak villámlott, lassú morajlással közeledett a tenger felől a vihar. Mivel egyébként is fájt a lábam a sok megtett km-től, ezért elég hamar leléptem, hogy még a nagy zuhé előtt hazaérjek. Nem igazán jött össze :D A sötét, kihalt utcák, a folytonos villódzás és a távoli rengések együtt bizony elég ijesztőek voltak... Pláne, hogy egy bazi nagy temető mellett kell menni :D, ezért leszólítottam az egyetlen embert aki arra ment mint én, kiderült, hogy ő is Kamtjatkás, úgyhogy ennek örömére végigdumáltuk az utat, és képzeljétek! A szobatársa magyar :D. Nem akartam magamat rákényszeríteni szegény magyar gyerekre, így csak megadtam a srácnak a szobám számát, hogy mondja meg a magyar fiúnak, hogy hopp, én itt lakom, ha van kedved ugorj át majd. Egyébként senki nem válaszolt a facebookos akciómra, amiről nem tudom, hogy írtam-e már. Vagyis hogy kikerestem a kifüggesztett névsorból a magyar neveket a suliban, és rájuk kerestem Facebookon, megírtam nekik, hogy mi a helyzet, hogy ha van kedvük találkozni, akkor én benne vagyok. De úgy tűnik, rajtam kívül senkit nem zavar, hogy nem ismeri a körülötte élő honfitársait. Vagy csak nincsenek annyira egyedül mint én, mert mind ismernek már valakit otthonról. Hát mindegy. Ja, ha már magyarság:
Ma voltam ugye a középkor fesztiválon, ahol magyarokba futottam :D Anya kedvenc dobos-zászlóforgató csapata a savaria karneválról idén itt van Szombathely helyett :D Én otthon mindig azt hittem, hogy a narancssárga felsőbe öltözött, és kékes zászlókat lengető csapat francia. Ma is láttam őket, ahogy sorfalat álltak a középkori esküvőhöz. Aztán egyszer csak hallom át, ahogy egymásnak kiabálják, hogy "Hátrébb!" na több sem kellett, gyorsan odaugrottam, hogy: "sziasztok, ti magyarok vagytok?" :D örültek ők is, hogy csak így belefutnak valakibe otthonról, beszélgettünk kicsit, és elmondták, hogy három magyar árus is van valahol szétszórva a forgatagban :) Tiszta kolónia :D Aztán összefutottam Marianával, egyik sulis ismerősömmel, és együtt nézelődtünk tovább. Igen jó ez a karnevál. Először is, minden helyszín ingyen van. Arra jössz-mész, amerre szeretnél. Másodszor sokkal több energiát fektetnek abba, hogy "középkoriasítsák" a várost: a parkolókat pl eltakarják pl egy fonott nádkerítéssel, a lámpaoszlopokat beburkolják deszkákkal, az utakat felszórták murvával és tűlevelekkel, és erre-arra leraktak valami kis harácsot, tüzet, aminek semmi funkciója nem volt, csak hogy füstöt csináljon, meg gyógynövényeket raktak ki, így a szagok, illatok tényleg olyanok lettek, mint ha visszamentünk volna az időben (gondolom :D). Harmadszor pedig sokkal interaktívabb, mint pl a savaria karnevál. Ki lehet pl próbálni egy csomó mindent. A kötélveréstől a kenyérkészítésig. És oké, hogy van, amiért fizetned kell, de pl a gyerekek nagyon élvezték, hogy meggyúrhatták a saját kis zsömléiket, majd azt kemencében meg is sütötték, és végül megkapták. Votlak helyek, ahol elkerítve állatok voltak: libák, vadászkutyák, lovak, csirkék (a csirkék mellett mindjárt meg is lehetett nézni, hogy hogyan ölik le őket, meg forrázzák, fosztják, stb, ami elég morbid, meg undorító, de hát istenem, ez is az élet része, minek szépítsük). Meg persze árusok mindenfelé. Kisebb színpadok, sátrak, ahol a vendég társulatok laknak. Az árusok nagy része sajnos kajaárus volt, viszont ami tetszett, hogy mindenki próbált "középkori" lenni: édességből pl csak mézben pörkölt mandulát (ezt meg is kóstoltam, igen nagyon finom :) ) meg kandírozott almát pálcikán lehetett venni. Semmi hagyományos cukorkaárus. A kézművesek is mind olyan dolgot árultak, ami valahogy kapcsolatban áll a régi időkkel. Bőröket, szőrmét, nemez vagy épp fémműves, vagy fa cuccokat, gyógynövényeket, középkori jelmezeket árultak. A templomokban csak gyertya világított, és az igazi papok is szerzetes jelmezt húztak, legalábbis én láttam egy szerzetes jelmezes férfit, aki a szentélyt lezáró kis kötélen (hogy oda ne menjenek turisták) átlépve jött ment a sekrestyében meg a papi részen, bibliát hozott, úgyhogy azt kell gondolnom, hogy ő valóban pap volt. A mellékutcákat koldusgyerekek töltötték meg. Igazán vicces volt látni a sok jóllakott kis szöszi dán gyereket művészien bepiszkolt arccal, mezítláb látni, amint próbáltak nyomorultnak tűnni. :)
Aztán megnéztünk egy lovagi tornát is, ahol a történet szerint két lovag versengett a nemttomelyik germán törzs királynőjének, Katarinának a kezéért, és mindenféle próbát kellett kiállniuk, míg végül egyikük elnyerte a királylány kezét :)
A Savaria karnevál persze nagyobb, sokszínűbb, és több a program, több időt el lehet tölteni ott. De nekem összességében nagyon tetszett ez is. Új és friss hangulata volt a sok Savaria karnevál után :)
Tettem fel képeket a karneválról flickerre, itt a link:
http://www.flickr.com/photos/kpallsi/
Mára ennyi, holnap nekilátok az első házi rám eső részének tanulmányozásában :) -úgyis tök mindegy mit viszek, Olának már meg lesznek a saját ötletei meg verziója mindenről. Egyszerűbb lesz csak bólogatni egyenlőre, mint veszekedni. Aztán ha véletlenül a végső csoportokban is egybe osztanak be vele, akkor majd muszáj lesz felvenni a kesztyűt. Mégiscsak a jövő félévi ösztöndíjam múlik rajta :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése