Ma -hétfőn- volt az első olyan sulinapunk, amikor konkrétan normális oktatás volt. Mármint az otthoni normák szerint. Volt három teljes dupla óránk, és még utána is maradtam kicsit dolgozni. és még kicsit itthon is fogok. Bár az éjszakázástól messze leszek, szerintem még max 1-2 órát fogok foglalkozni a sulis dolgokkal, de akkor is, ez a mai nap egészen BME-sre sikeredett :D
Tehát, reggel először volt egy BPM (building management, a kivi 2 jellegű tárgyunk), ahol a különféle szerveződési lehetőségekről tanultunk. Itt említem meg, hogy itt minden óra egyszerre előadás és gyakorlat jellegű. A tanár jön az osztályodba, és jellemzően először ő magyaráz egy kicsit, de interaktív módon, közben kérdéseket tesz fel, aztán jön egy gyakorlati rész, amikor mindjárt hasznosítani is kell az elmondottakat, lehetőleg a saját projekted keretében, és a tanár körbejár, lehet kérdezni, segít. És tényleg minden lehetőséget bevetnek az illusztrálásra. Először is: minden teremben van projektor: a tanár csatlakoztatja a laptopját és úgy megy az előadás. Ja, és te is nézheted, csinálhatod vele a saját laptopodon, mert a studienet-ről (ami egy olyan oldal, ahol minden előadás, szabályozás, jegyzet, helyszínrajz, órarend és minden ami a tanuláshoz kapcsolódik fent van: úgy képzeljétek el, mintha minden tanszéki oldal, az építészdepó és a neptun fuzionált volna) minden letölthető. Másodszor pedig igyekeznek élvezhetővé tenni a tanulást. Első nap mutattak pl egy kisfilmet, ami arról szólt, hogy az itteni felfogás szerint a tanárok és a környezet feladata, hogy elérjék, hogy olyan célokat tűzz ki magad elé, amik arra ösztönöznek, hogy "jó diák módjára" viselkedj, azaz érdekeljen amit hallasz. A statika tanár pl. konkrétan szétszerelte az osztálytermi polcot, hogy bemutassa a különféle statikai viselkedéseket, mi az oszlop, mi a gerenda, mi a lemez és hol vannak a merevítők.
Szóval BPM, aztán egy Structural Design, azaz statika, bár asszem a tárgy inkább a tartószerkezetek modellezéséhez áll közelebb. Itt aztán haladtunk, tekintve, hogy múlt héten kb onnan kezdtük, hogy "sziasztok, én vagyok az erő" ma már a lehajlás képlete, és mindenféle inerciák is fel voltak írva a táblára. Egy kicsit mindenbe belekapós, széteső volt ez az óra, aki nem hallott már mindenről előtte, az tuti nem fogott fel semmit belőle. De ez csak amolyan ízelítő volt a tanár szerint, ilyet nem kell majd számolnunk, csak javaslatokat tenni a főbb méretekre, vastagságokra. Aztán ebédszünet, majd egy Building Services (kb gépészet és épszerk), ahol megmutattak egy igen helyes kis programot, amiben arra lehet számításokat tenni, hogy megfelel-e az épületed energiafelhasználás szempontjából az előírtaknak, és ha nem, akkor mit lehet tenni, hogy megfeleljen, és az a beruházás kb. mennyibe fog kerülni. Kicsit butus program, mert sok mindent nem lehet beállítani, de az ilyen első, durva számításokhoz, ahol mostanában tartunk pont megfelel. Pár paraméterrel megadod az épületed jellemzőit, erre kiszámolja, hogy most kb mennyi az energiafelhasználása, és mennyinek kellene lennie a szabályozás szerint. Ezután optimalizálhatod, hogy ha pl ilyen meg olyan szellőzőrendszert vagy üveget, vagy pl napkollektort használsz, akkor mennyi lesz, és ez elég-e, hogy megfelelő legyen, illetve mennyibe kerülnek az egyes beruházások, melyik a leginkább költség- és energiahatékonyabb megoldás.
Aztán én még maradtam egy másfél-két órát, mert az iskolai környezetben jobban megy a munka, nem terelődik el a figyelmem olyan könnyen. Aztán leszakadt az ég, úgyhogy megint bőrig áztam hazafelé, bár csak negyedannyira, mint mikor még nem biciklivel jártam. Szerencsére a táskám és a plusz laptopvédő szivacs megvédi a nedvességtől a gépet, legalábbis a belső burok eddig még mindig száraz maradt, és ennél jobban már nem tudom hogyan tudnék elázni... :D
És azóta is esik, meg fúj a szél, kihalt az udvar, csak pár ember fut el az ablak alatt, így ránézésre mosni szaladnak, mert errefelé van a mosoda. :D
Most még kicsit rajzolgatok, aztán mára nincs más program. Este talán egy film :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése